Főmenü
Optionen
Információ
EMPTY HEADING 1 > Pályázatok > EGYH-KCP-17-EPER-0118

EGYH-KCP-17-EPER-0118

Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása


2017-ben ismételten lehetősége volt iskolánknak részt venni hittantáborban. A lehetőséghez EGYH-KCP-17-EPER-0118 számú pályázat segítségével, valamint az Egri Főegyházmegye támogatásával jutott iskolánk. A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is a sarudi  Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülőben tartottuk meg a tábort.  A tábor időpontja : 2017.09.18-09.21

Honlapunk fotógalériájában az ehhez tartozó képek is megtalálhatóak.

Beszámoló a

 sarudi  hittantáborban lebonyolított programokról

 

A táborozó gyerekek és a felügyelő tanárok 2017.09.18-án hétfőn reggel 8.00 órakor indultak Sarudra.

A tábor első programja Egerben volt, ahol a táborozó gyerekek megtekintették az Egri várat és a vár területén található kiállításokat, valamint a szép időben sétáltak egyet Eger belvárosában.

Az érkezés a kora délutáni órákban valósult meg Sarudra. A gyerekek és a felnőttek rövid hálaadó imát mondtak a szerencsés megérkezésért. Itt a gyerekek elfoglalták a szálláshelyet és vacsora előtt közösségfejlesztő beszélgetésen, és közös hitélettel kapcsolatos élménymegosztáson vettek részt.  Másnap délelőtt reggeli után a sarudi Mini Zoo-ban jártak a gyerekek, ahol játszottak az ott található állatokkal. Ebéd után különböző szabadtéri játékokkal ismerkedtek meg és kézműves foglalkozásokon fejlesztették kreativitásukat.

Szeptember 20-án a Holt –Tiszán hajókiránduláson vettek részt , délután szabad játék és különböző sorverseny, és egyéni verseny gazdagított a programokat. Szeptember 21-én a táborhely elhagyása előtt a sarudi templom előtt közös imával zárták az elmúlt 4 napot , majd  a hideg csomagok átvétele után Poroszlóra ment a csapat, ahol megtekintették az Ökocentrumot. A hazaérkezés a kora délutáni órákban történt.