Főmenü
Optionen
Információ
Bevezető > Pályázatok > RENOVABIS Iskolafejlesztési pályázat

RENOVABIS Iskolafejlesztési pályázat

 

RENOVABIS Iskolafejlesztési Pályázat

2012 májusában nyújtottuk be pályázatunkat a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet keretein belül.

A pályázat két részből állt, az egyik hátrányos helyzetű gyermekek kirándulásának, míg másik része pedagógus továbbképzésen való részvételének finanszírozására irányult. A pedagógus továbbképzés témája a konfliktuskezelés, mely mindennapos problémáink megoldásában nyújt hathatós segítséget.

A pályázaton 300.000 Forintot nyertünk el, melynek 20%-a az intézmény által felmutatandó önerő.

2012. október 24-én valósult meg a pályázat első része, a hátrányos helyzetű gyermekek kirándulása. Olyan gyerekek vehettek részt a kiránduláson, akiknek családi körülményei nem teszik lehetővé, hogy eljussanak hazánk más városaiba, területeire.

Iskolánk az Egri Főegyházmegye fenntartásában van, ezért kézenfekvő volt, hogy uticélunk Eger legyen. 42 fő diák,  - akik 4-8 osztályosok - , valamint 5 fő kísérő pedagógus vett részt a programban.

 Délelőtt a Dobó István vármúzeumban tettünk látogatást. Nagy hatással volt a gyerekekre, hogy láthatták a Gárdonyi Emlékkiállításon az író asztalát, melynél híres műve az Egri csillagok készült. Külön érdekesség volt számukra a Kazamaták látogatása, melyet az idegenvezető élvezetes mondanivalója tett még színesebbé.

A várlátogatás után Eger nevezetességeivel ismerkedtünk a Városnéző kisvasúttal. Sok érdekességet tudtunk meg a híres épületekről, az utcanevekről, az itt élő emberek mindennapjairól.

Ebéd után az Eszterházy Károly Főiskola Varázstornyában rendhagyó fizikaórákat tekintettünk meg, majd magunk is kipróbálhattuk az eszközöket, végezhettünk kísérleteket. Nagy sikere volt a diákok körében a Camera Obscura által nyújtott képeknek.

Végezetül a Bazilikát látogattuk meg, mely hazánk második legnagyobb temploma. Közösen gyújtottunk gyertyát, mondtunk el egy fohászt. Felemelő volt látni a gyerekek áhítatát.

Mindannyiunkat elégedettséggel töltött el, hogy diákjaink katolikus iskolához méltóan viselkedtek. A változatos, érdekes programok kicsiknek és nagyoknak is sok örömet szerzett.

 

A pályázat másik rész november első felében fog megvalósulni. A pedagógus továbbképzésen 5 kolléga fog részt venni.